A teacserjét állítólag Eiszai (1145-1215), a zen-buddhizmus első japán szektájának alapítója honosította meg Japánban. A Kamakura-korszak (1185-1333) végére szokássá vált, hogy a legjobb teafajtákat társas versenyeken válasszák ki. A versengés az évek során szertartássá vált. Jelentős szerepe volt mindebben egy Murata Shuko nevű papnak (1422-1502), aki szabályokat állított fel a szertartás színhelyének berendezésére, a tea elkészítésére, tálalására, fogyasztására. A szertartásokat a híres Senno Rikjú (1521-1591) fejlesztette tovább, aki az egyszerű, igénytelen, korántsem tökéletes dolgokra helyezte a hangsúlyt, hiszen a tökéletességhez vezető utat többre értékelték, mint a tökéletességet. Ezek az elvek érvényesültek a bambuszból, háncsból, vályogból épített teaházakban, a szándékoltan egyszerű kerámiákban.

Japán történelme:

A felkelő nap országaként is ismert Japán történelme több mint 2000 évre tekint vissza. Történelme az i. e. 5. században kezdődik, amikor a Yamato-klán szerez uralmat az ország egy része felett. Az első igazi birodalmat a Teuso család hozta létre. A buddhizmus elterjedése után (i. sz. 6-7. század) Japán abszolút monarchiává válik, élén a császárral.

A kontinensről származó, elsősorban kínai műveltség a buddhizmussal és a konfucianizmussal együtt terjedt Japánban. Japán elfogadta és integrálta a kínai kultúra sok más elemét is: az írásbeliséget, a mezőgazdasági ismereteket, az építészetet és más mesterségeket, költészetet és egyéb művészeteket, jogot, államigazgatást. Így jött létre a Heian-korszak (akkor elsősorban még elit-) kultúrája

A császár hatalmának hanyatlása után, a 12. században kezdődött a tartományi nemesség és a sógunok (katonai vezetők) uralma, ekkor a busido - a japán lovag-ideál - vált a fő kulturális és erkölcsi eszménnyé. Új kulturális jelenségek fejlődtek ki, mint például a teaszertartás, az ikebana (hagyományos japán virágkötészet), a nó-színház, a kabuki bábszínház és az ukiyoe (fa nyomódúcról készült zsánerképek), ezek később a köznép körében is népszerűkké váltak.

Japánt 1543-ban érték el az európai felfedezők. A sógunátus féltette az ország függetlenségét és tartott a keresztény tanításoktól, ezért 1612-ben betiltotta a keresztény vallást és 1614-ben bezárta az országot a külföldiek előtt. Az ekkor kezdődött, úgynevezett Edo-korszakban a japánok sem utazhattak külföldre.

Japán bezártsága majd három évszázadig tartott, míg végül Meidzsi császár 1867-ben megnyitotta az országot, visszaállította a császári hatalmat és nagy ívű modernizációba kezdett. A császárság székhelyét, az akkori Edo-t Tokiónak (tó-kjó, azaz 'keleti főváros') nevezték át, az 1889-es alkotmány pedig Japánt alkotmányos monarchiává tette. Japán a XIX. század végén, illetve a XX. század elején többször viselt háborút szomszédaival, elfoglalta Koreát, Tajvant és Mandzsúriát.

A második világháború során Japán a tengelyhatalmakkal lépett szövetségre, és megpróbálta teljesen uralma alá vonni a csendes-óceáni térséget. 1941-ben Pearl Harbor bombázásával hadba lépett az Egyesült Államok ellen, amely azonban később visszafoglalta a korábban Japán által elfoglalt területeket, majd 1945 augusztusában atomfegyvert vetett be Japán ellen (Hiroshima és Nagasaki). Japán megadta magát a szövetséges hatalmaknak.

Az ország az amerikai haderők megszállása alá került, függetlenségét csak 1950-ben kapta vissza. A második világháború után gazdaságilag és infrastrukturálisan összeomlott Japán ma a világ egyik gazdasági szuperhatalma.

Japán földrajza

A Japánt alkotó négy nagyobb és körülbelül négyezer kisebb szigetből álló szigetcsoport nagyjából észak-déli irányban, majdnem négyezer kilométer hosszan húzódik az eurázsiai kontinenssel többé-kevésbé párhuzamosan.

Legfontosabb szigetei északról délre: Hokkaido, Honshu (a legnagyobb a főszigetek közül), Shikoku és Kyushu.

Az ország területének 73%-át a főszigeteken átívelő Japán-Alpok hegyvonulatai borítják. A legnagyobb japán hegy a Fudzsi (Fuji-san), 3776 méter magas. Japánban igen kevés a mezőgazdaságilag megművelhető földterület és a gazdaságosan kitermelhető ásványkincs. Mivel vulkanikus zónában fekszik, a kisebb földrengések úgyszólván mindennaposak, egyéb vulkanikus tevékenységek pedig az egész ország területén érezhetőek: ennek köszönheti Japán többek között számtalan meleg forrását.

Mivel a szigetcsoport észak-déli irányban húzódik, kiterjedése miatt Japánban nagyon változatos az éghajlat. Az északi Hokkaidón a nyár enyhe, a tél hosszú, hideg, néha erős havazással. Honshu középső és nyugati területein (Tokió, Nagoya, Kiotó, Oszaka) enyhe a tél, ritkán esik a hó, a nyár meleg és csapadékos.